Rólam

Turpisz Szilvia vagyok, párommal és két gyermekemmel rendezett békés családban élünk Pilisvörösváron. Lovakhoz fűződő viszonyom már nagyon kicsi gyerekként indult. Pár évesen már egész nap lovasat játszottam és csak ló akartam lenni.

 Első lóra ülésem 6 évesen volt, amikor megélhettem ezt a csodát, hogy egy lovacska hátán vagyok. Azt hiszem ott el is dőlt a sorsom, hogy lovas ember leszek. Sosem felejtem el azt az érzést. Miután elkezdtem az általános iskolát teljesen határozott elképzelésem volt, hogy lovas oktató leszek, ez lesz a szakmám, ezzel fogok foglalkozni. Azóta minden nap lovazom és eltelt több mint 20 év? De a szerelem a lovak iránt csak erősödik.

Nagyon sokáig Magyarország egyik legelismertebb edzője mellett voltam és tanulhattam meg rengeteg mindent a lovakról, oktatásról, lovak kiképzéséről, versenyzésről stb…stb…  Egy teljesen átfogó tudást szerezhettem meg a lovak világáról. Nagyon hálás vagyok érte, hogy ennyi ideig ott voltam. Jelenleg Pilisvörösváron található lovardában vagyunk lovaimmal és tanítványaimmal.

Családias hangulatú kis közösséget alkotunk, járunk versenyekre, szervezünk edzőtáborokat, de ha úgy adódik lovakat otthon hagyva megyünk kirándulni vagy lovas bemutatóra vagy bármilyen programra, ami mosolyt csal az arcunkra.

 

Bővebben a lovaimról